Going Global

blog azoknak, akik messzebb látnak, mint az országhatár

Elterjedt a távmunka - jó ez nekünk?

2022. február 21. 17:05 - GoingGlobal

Érdekes elemzést közölt néhány hónapja az Economists a Hacker News portál adatai alapján.

remote_onsite_jobs_changes.jpg


Míg 2011-ben az álláshirdetéseknek csak 11%-a említette a távmunkát (remote work), addig 2021-ben több, mint 75%. A pandémia még tovább gyorsította a változást. Az USA-ban az IT szektorban otthonról dolgozók aránya a 2020 májusi 49%-ról 2021 júliusáig 76%-ra ugrott.

A távmunka és virtuális team-ek széles körben való elfogadásával jelentősen nőtt az elérhető piac. Nem csak az IT cégek körében, hanem a hagyományosan konzervatívabb gazdasági ágazatokban is mint például az ipar, a jogi tanácsadás, pénzügyi szolgáltatások is nyitottabbá vált a távoli munkavégzéssel kapcsolatban. Olyan vállalatoknál is bevezették a távmunkát, ahol eddig mereven elutasította azt a management.

Gondolom nem kell sokat magyarázni, hogy miért fontos ez az információ a külföldi ügyfelet kereső cégek számára. Látnunk kell azt is higy sajnos azért van hátulütője is a dolognak. Nem csak az elérhető ügyfelek, hanem az szolgáltatást kínálók azaz a versenytársak száma is ugrásszerűen megnőtt. Ebből a tömegből kell tudni ügyesen kitűnni. Meg kell találni és meg kell mutatni potenciális ügyfeleinknek, hogy miben vagyunk mi a legjobbak, melyek cégünk  USP-i (Unique Selling Point) amire lehet építeni a cég Market Entry stratégiáját.

https://www.economist.com/graphic-detail/2021/08/11/for-programmers-remote-working-is-becoming-the-norm

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://going-global.blog.hu/api/trackback/id/tr6617708634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása